Sűrű minden, ami történik.
Jó is, de leginkább fejbeverős.
Csakis a Teremtő tud velem lenni mindig. Nélküle összeomlanék.
Véletlenül elém toppantak esküvői-lakodalmi videók...
Boldog percek, órák, életesemények. Volt tanítványaim. Akiket az első "társadalmi" lépésekre tanítottam. Hááát, ott is elcsúszhat egy sors... Ha nem értő kezekre van bízva... Nagyon érzem, hogy jókat adtam nekik - leszámítva a tévedéseimet..., de az benne van a pakliban. Szépek lettek, értékesek. A csontjaikban talán ott vagyok. Esketés közben, meghívott vendégként táncolva, a hivatásomat követve, az odafigyeléseikben...
Aztán videócseteltem a fiammal... Ingerszegényen, tudatmódosítva, vacsoráztatásra várva, ödémás szemekkel, egyhangúan váltottuk a szavakat a semmiről. Minden alkalommal olyan ez nekem, mintha lenyakaznának. Az én sokoldalú gyermekem szürkén él, mint egy láncrakötött kiskutya. Ez tragédia.😭😭😭😭😭😭😭😭
A remény azért pislákol bennem, hogy lesz jobb, lesz kárpótlás, lesz jóvátétel. Csak az értelmemmel nem találok még elképzelést sem ehhez.
