2022. június 26., vasárnap

Család...

 Labkát meghívta Tomesz. Együtt töltötték a napot, kis párbeszédekre, kis villanásnyi időkre találkoztunk is. Már a visszavivő buszhoz mennek.

Adél az unokámmal kimentek a hőségbe - már bent mindent csináltak... Ők is egy kis pici időre osszetalálkoztak. Majd futni megy még A.

Gondoltam, e "zabszemes" nap után 1 óra viszonylagos nyugvó helyzetben, hálaadással felhívom a barátnőmet. Kinyomta, de azt hittem műszaki baj és újra hívtam. Felvette: "Majd visszahívlak, most itt az egész család!"

Az én családom szerteszét, szomorú lettem... nagyon. 

Még egy idézetet megosztok a FB-on, aztán megyek vigyázni az unokámra, míg az anyja fut. Tomesszal is -amit lehet- konzultálok. Hogymint telt a napjuk...

Utóirat: Így, 5 óra elteltével végülis minden a helyére került. Labkát várta a barátnője, köszönik az "ellátmányt"... 

Barátnőméknél sem minden arany, ami fénylik - ahogy ő is mondaná..., csak rendkívül ügyesen kezeli a helyzeteiket: a kellemest fölturbózza, habosítja; a sz@rságokról nem beszél, csak ha rákérdezek, de azokon is gördülékenyen átsiklik, mintha az éppen MÉG JOBBRA SIKERÜLT volna, mint ahogy eredetileg akarták... Érdemes tanulni tőle szisztémát!!!!!!!!!!! 😂





2022. május 11., szerda

Május 14-re

 Előzőleg is összevásárolt (akciós) termékekböl: 

  •  1770 italporok
  •  1400 nescafe
  •  0600 babkonz (2)
  •  0450 csilis bab
  •  0250 kukoricakonzerv
  •  2100 halkonzerv (6)
  •  1100 vaj (fél kg)
  •  2000 trappista sajt (6 db csomag)
  •  1500 hal sütve (hekk 90dkg)
  •  2000 sütik (meggyes-szilvás-mákos, sóstangli)
Első rész össz kb:14 000 ft

  •  7000 tréningnadrágok (2db)
  •  2500 tompa körömolló, kcsíptető, szemö-szedő, párnahuzatok
Második rész össz: 9700 ft

  •  5000 kávék a dolgozóknak (2,5 kg)
  •  0400 őszibarack konzerv barátnőnek - nagyon akciós áron
Harmadik rész össz: 5400 ft

Mindösszesen kb: 29 ezer ft

2022. április 3., vasárnap

Ápr.3. Parlamenti választások

 Nagyon-nagyon-nagyon rongy lettem a nap végére...

A bónusz pedig megvolt. A szinte üres utcákon, egy kanyar után,  ellentétes irányból éppen egyszerre értünk a zebrához. Ilyen "véletlen" hogyan lehetséges?!?!?!? Mindketten mással voltunk: ő egy nővel, én pedig Labkával loholtam a spáros-szatyros málhákkal a buszhoz. 

Átsegített, megsegített, áldott legyen!

Szép volt..., jó volt..., nagyszerű...!

Csak egy kis csepp nosztalgia...

Átnézett rajtam és ez így van rendjén.




2022. március 16., szerda

Választottam... választás előtt...

 


Nem megyek Mildivel gyalogolni... Minden szép és jó, de a f.sz-pártolása akkora erőt kivesz belőlem..., hogy nem vállalhatom... (folyt. köv., de ezt most gyorsan le kellett írnom)

Péntek:
  • az összes, akcióban megvásárolt zöldséget megfőztem. A tegnapi óriás adag túrós rétes után...
  • az erkélyről a helyére kell hordani minden odapasszolt cuccot.
  • htb-könyvelés elmaradt februárban... megvárjam-e márc utolsó napjait?
  • kezdődik a tavasz: nadrágvadászat..., felsők, portalanítás, ablak stb stb
  • húz az ágy
  • kár, hogy nem tudom leírni az összes gondolatomat - vagyis mire lenne jó?!


2022. március 8., kedd

Március

 


MENEKÜLNEK - 2022. március

Ezt az érzést csak sejteni tudjuk mi..., akik pár földrengést kaptunk már az életben... Mennyi gyermeknek kell apa nélkül felnőnie...😭😭😭😭😭😭😭😭


2022. február 7., hétfő

6. hét


Hétfő (esik az eső😒):

  • üzenet MzF-nek✔ és válasz, majd viszontválasz 💖
  • porszívó, feltörlés elégséggel✔
  • cscomb-zarándoklat
  • kenyér, száraztészta - Penny✔
  • hajhab - Rossman✔
  • gatya, zokni - kínai✔ (ahhh! most este esett le, hogy zoknikat nem is vettem... félelmetesek az ilyen felismerések, amikor mulasztok vagy rosszul választok)
  • hajmosás, epilálás, körömápolás (ne váljak már ősemberré!)
  • sportcipő (L) (ma kap 4. oltást😦  Érdekes..., hogy erről dönthet önállóan?!) (nem megyek, mert őrületes szél fúj)

  • Kimondhatatlanul, értetlenül állok a passzív önmagammal szemben...

Kedd:

  • epillálás
  • csomag összekészítésének oroszlán része (nem jött össze ma)
  • tölthető elemek vásárlása fotógépbe (még nemtom hol)
  • zoknivásár pótlása
  • főtt étel készítése... (mégnemtommi)
  • ma is lesz nagy szél, de bringázni menni kell!
  • grizes tészta (jaj, a tegnapi krgombócos cucc után...?!?!?)
  • nászasszonyom ma 70. éves, gyors rajz készült ajándékba neki 😕
Tudtam eddig is, de most a tv-ben megint elém jött... Az egész délutánomat tönkretette. 
Gyerekkorában olykor láttam!, tudom, a napi összkajája tejbe áztatott kenyér volt, és bölcsöde előtti éveit, otthoni idejét a rácsos hempergőben/"mászókában" töltötte. A szülők mindvégig piás összejöveteleket tartottak..., a gyerekeket hanyagolták... E fiú nem is az apja jegyeit hordozza..., hanem az egyik "vendégük" teljes hasonmása... Még a szakmunkásképzőt sem vitte végig, kiment az USA-ba egy cimborával. Évekig nem lehetett tudni róla semmit. Egy nagy hatalmas mesével bukkant föl az ország más táján vagy 15-20 év múlva. A története igaz-e vagy sem, azt nem tudni...
Most pedig egy kastély intézményvezetője. Kb a fidesz-kormányzás kapóra jött neki és viszont is...

Szerda:
  • zoknik, elemek
  • forrás-víz
  • OTP csoportos megbízások (már csak a gáz csekkes)
  • 5,5 km bringa le-fölugrálásokkal
  • Adél feje sokszor fáj...😩
Csütörtök:
  • cs.combok "brassóihoz" és lecsós cs.pörkölthöz ill. rizzsel
  • karaj csnélkül - r.szeletekhez Sapinak
  • ma fánk is lesz - Farsangi fánk... (nemtom lesz-e sikere...)
  • káposztafej NEMakciósan - tésztához, salátának és savanyítani
  • tej... - fánkhoz, pudinghoz
  • szépzsemlék fagyóba Sapinak
  • kovászos kenyér -fagyóba-, rákaptam, sajnos fehér
  • 30 tojás ismét (hetente...)
  • spár-májas -fagyóba- nyammm!
  • ma csomag összekészítése
Péntek:
  • tegnapi kaják a haza térőknek - nem volt viharos siker, viszont sok órám ráment... Egy darabig megint nem fogok -nincs is rá igény- szorgoskodni
  • hús, csomag - immár célegyenesbe téve
  • ma 18 óráig egyedül leszek..., rajtam áll, hogy szöszmörgök vagy értelmesen töltöm be a napomat!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
  • fotókat NAGYON-NAGYON  kéne már rendszerezni!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Szombat:
  • 2200 halkonzervek (8)
  • 1400 Nescafe
  • 1200 italporok
  • 0500 instant tea
  • 0800 chilis bab, kuk (2-2)
  • 0800 chilis bab mh
  • 0500 Negró 2X150g (1 csomagot elkértem...😕)
  • 0700 Ropi 2X25dkg
  • 0900 Gyüm.konz.(2)
  • 0600 szilvadzsem (4)
  • 4000 bakancs
  • 2000 alsónadrágok (4)
  • 1400 zoknik (4)

Eddig össz: 17 ezer ft

+ brassói, üdítő(?), fogtiszt-kefe





2022. február 5., szombat

Hideg téli hétvége

 Két óra bringázás

  • 3 nadrág szerencsés visszárúzása
  • cs.comb ugyan nem volt már, de
  • piacon kedvezőn tudtam burg-t venni (10kg)
  • beszéltem a Remény társával
  • sajnos kicsit fönt fogom hordani az orromat!!! nem tudtunk elköszönni Sapival..., csodálkozott, anyjára nézett, h: "Mit akar ez...?!"

2022. január 24., hétfő

4. hét

 Hétfő:

  • Érv-gy.: Ma a 2. reggel, hogy normálisan ébredt Labka... Azt gyanítom, hogy a tegnapelőtti haláleset (63é ffi) óta nem kapta a Haloperidolt...
  • Rémálom: mhelyen nagy tömegben kellett kifizetnem 700ezer ft-os ház-bevakolás összeget... Süsüke volt a közelemben Szilvi bőrében. Két egyéb elintéznivaló után már nem találtam az előkészített összeget..., meg Süsükét sem. A mester pedig tartotta a markát. Kétségbeesésem az egekig nőtt..., erre ébredtem.
  • Tegnap este -amint az 5 órás Gabalma taliról haza értek-, kibukott belőlem, h mindenkivel jó az élet, szép az élet..., csak velem nem beszél senki... Volt egy kis ingerült párbeszéd. Nemtom ma lesz-e bővebben... Mindenesetre az én panaszom (ha kimondhatom, ha nem):
  1. fojtogat, szorongóvá tesz a modoros, finomkodó, kisujjeltartó stílus
  2. Sapi is átveszi a lesajnálást; leráz, mint kutya a vizet
  3. nemtom hogyan mondjam finoman, hogy Adél kisajátítja, magához bilincseli a kisfiát... Sok fonákságot von ez maga után. Most és később is.
  4. Mi az, ami taszító bennem, amitől óvakodni kell...? (nehogy valami kis nyomot is hagyjak az egyetlen unokámban...)
  5. Rezsi-megbeszélés is lesz, még akkor is kedvező, ha csak a víz és áram használatának kb-i árát adja. Egyelőre. (én álljam a ktsgeket, miközben a vejem selyemfiúskodik...?!)
  6. Tudom, h Labkának nagyon nagy részt osztok a nyugdíjamból...
  • Megvolt egy kis beszélgetés. Érkezésük után bejöttek a szobámba és ... jó volt. Nem hosszan, de lényegesen. Együtt is vacsoráztunk, de ezt -hízódisznóként mondom- nem kéne kajálással összekötnöm... 
Kedd: 
  • Mára nem volt rémálmom... gyanítottam eddig is, hogy a zaklatottság hozta elő...

Szerda:
  • egész délelőtt a zsebpénz összegének megváltoztatásán "dolgoztam". Üzenetváltások Labkával -alkudozás, variációk; agyalás magamban: ha én ehetek akármit, akkor vele "okításképp" ugyan mit sz@roskodnék...?!; telbeszélg a munkaterápiás Erzsikével; email-váltás a szociügyintézővel. Közben a fogpótlások ingyenességéről fölröppent hír után, a gondnok joga és kötelességéről stb stb böngésztem.
  • kaja persze rendesen...
  • fodrászat-előjegyzés
  • barátnőm köszöntése, eszme-csere
  • este Sapi nadrágpróbája SOK rágó beleragadásával
  • előkészítés -> hagymás dhúsok fagyasztóba (3X33dkg)
Csütörtök:
  • tegnap alig ittam folyadékot. De ma meg könyvtárba megyek bringával. De tényleg! a kihozottakból 4-et többnyire, 3-at alig olvastam. Kicsit túlértékelték a Moly-on ezeket. Nnna, mindegy, jöhet a következő transzport!😰
  • Miután bejelentkeztem a fodrászhoz..., most lefixálom magamban, hogy 2 helyett 3 havonta fogok járni! Meglepően lassan nőtt a hajam! vagyis mégis... torzomborz vagyok...
Péntek:

Youtube-keresgélés közben jött elém egy dal, ami a gyerekkori búcsúk hangulatát árasztotta: 
EZ 
és Labkával megosztva AZONNAL BEUGROTT NEKI EZ  
Én meg most sírnék, zokognék a tehetetlenségtől... Miért kell neki elvesznie...?!?! 
😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭

Szombat:
  • Adél oltóponton, Unokám az apjánál
  • Aldiban nem volt már paradHering, de kaptam egy kupont, hogy azzal a köv.napokban ill. az akció után is vásárolhatok az akciós áron
  • fölhoztam a postaláda tartalmát. Tátva maradt a szám: nov-dec elszámolószla +6-8ezer ft-tal több, mint az átlagos szokott lenni...! Még nemtom hogyan számoljak se kicsi, se nagy rezsit Adéléknak...
  • Sok órán át molyoltam azon, h hogyan jelenítsem meg Labkának a vásárolt ruhákat cipőket... (szerkesztettem, dátumoztam, előkeresgéltem... stb stb) Mások viszik/kapják meg a ruharaktárból...😮😥😟😩 Venni kell elemeket, hogy továbbra is használjam a gépet
  • Du 15:20 - minnyá megyek fodrászhoz
  • lett elem a mérlegbe. ismét rekordott döntöttem...😭
Vasárnap:
  • 2 órát "szabadidőztünk" a szabadban Sapival😅💝💖💗 bringával. (Megváltozott forgalmi rend megfigyelése, magyarázat, gyakorlat; játszótér; folyópart - kis napozással; forrásvíz -a szél tombolt; )
  • Az erkélyről látom: ködszerű POR telepedett a távolabbi vidékre, fákat döntött ki a közeli erdőben.😮
  • Isteni erdei gyümlevest főzött Adél!
  • Délutánra már csak olvasás, tv és ágy a tervem.


2022. január 16., vasárnap

Indul a 3. hét

 Csodák csodájára: fázom. Nincs is kedvem kimozdulni... Pedig 10 ezer lépést is kellene minden nap tenni..., meg ma még dohányt is kell vásárolnom. Most 8:32 és mááár húz az ágy... Az éjszakám ismét egyalá volt. 

Rövidtávú terveim (hátha így kidomborodik bennem jobban):

  • jó meleg kuckómban (ágyamban) full regenerálódás a nap többi részére
  • tervezett, de átaludt tv-fórumok pótlása (vagy megnyugtató alvás közben)
  • almakompót 
  • nagyasztalomról normálisan szortírozott rendrakás
  • szabad levegő + járás 
Kedd:
  • tegnap csak az asztal valósult meg (felületesen)
  • elkezdtem hallgatni (folytatni) BLRenátó Kontemplatívjait az új helyre töltöttjeiből
  • Éjszaka 2 rémálmom volt (most már "címkézni" fogom..., hátha elriasztom ezeket) Az utóbbi időben 2-3 rémálom/éj gyötör rendszeresen... De annyira, hogy fel kell kelnem, hogy elmúljon a rémületem. Ha tudatosan nem jegyzem meg a tartalmat, akkor nem emlékszem rá. Nagyon nem akarnám rögzíteni... A mai egyik: borongós alkonyban, romos városrészben a családdal "összeverődve", csakúgy voltunk. Jött egy idegen autós, h Olaszországba megy, ki társulna hozzá? Adélt odalökdöstem, szót fogadott, beült, elmentek. Utána szörnyű pánikba estem, h nincs váltóruhája, szállása, tisztálkodási lehetősége... Önmarcangolásom már-már az őrületbe vitt - erre ébredtem. Örülök, h mindnyájunknak van fedél, étel, ital, ruha, tisztálkodás. Tegnapi rémálmom: óvodásokkal mentem a város szélére, valamit kerestünk, de durván ránk esteledett. A szülők kétségbeesve, bosszút forralva indultak a keresésükre... Én pedig nem találtam a visszautat..., eltévedtünk... Borzasztóan éreztem magam - erre ébredtem föl. Tegnapelőtti rémálmomban szintén ovisokkal utaztunk egy zsúfolt vonaton, a peronon. Kinyitottam az ajtót, hogy megnézzem merre/hol vagyunk. Közvetlenül a lábam előtt írdatlan mélység (legalább 50 emeletnyi)..., a vonat pedig száguldott. A gyerekek kezdtek odatolongani hozzám érdeklődéssel... Tehetetlennek éreztem magamat: se becsukni nem tudtam az ajtót, se megállítani nem tudtam a gyerekeket. Erre ébredtem föl...
  • reggelre kilyukadt a vízcsap, 6-8 kis szökőkútból spriccelt az egyik kanyarnál (ez már valóság)
  • sült hekk, kelkáp-főzelék
Szerda:
  • 2,5 óra fagyos külvilág... Drága Istenem! köszönöm a meleg lakást, a csöndet, a 00-t, s hogy még el tudtam ezt a pár kis ügyet intézni! 
  • turkiban cipőt venni... asszem már nem kísérletezek. Remélem, h Tominak megveszik az Adidast, s akkor nyugodtabban válogatok az ÚJ cipők web-oldalain (amit helyben az üzletükben is meg tudok venni); kesztyűt Sapinak..., mert ismét elhagyott egy párat -> 2pár kicsit vettem + nem találtam 3db-nak a párját, ott kellett hagynom. Szakadt a víz rólam.
  • Betekertem a szerelvényboltig. 5560 FT.  EZ A TÍPUS-MEGNEVEZÉS

  • Visszatekertem a kispostáig. Befizettem 2 csekket utoljára. A továbbiakban ezeket is csoportos beszedési szlára teszem hamarosan. (Ügyintézés OTP-ben)
  • Nem számoltam, de a zebrás le-fölugrások űberelték a megtett kilóméterek számát. Bizonytalan a bokám és a térdem is, a csípőizületem pedig felszisszent..., ő is kezd megnyekkenni. A homlokpánttal nem bajlódtam..., kb lesz is bajom a fejemmel. (Vagy nem) Kesztyűvel sem... Át is fagyott. Bringazárás, táskák rakosgatása... Már-már nagy feladat.
  • Jó teát innék...! Olvasgatnék, tévéznék, nyugira vágyom.
  • Az éjjel nem volt rémálom.
  • váratlanul/felkészületlenül ért, h Sapival lehetek. Úgy értettem, hogy csak lazítson..., amig Adél cégfotózáson lesz... Balul sült el az esténk.
Csütörtök:
  • rezignált voltam egész nap. Estére ebbe fáradtam bele...
  • Számlákat (január) rendeztem, utaltam L-nak, egyenleget készítettem
  • cipőt keresgéltem hosszan, neten, széles-magas lábfejhez L.-nak... 
  • Vidáman értek haza, jegesmedvéket festettek. 1 db diafilmet olvastam neki...
Péntek:
  • Megint nem indultam reggel boltba. Iszonyodom a hidegtől. Reggelit pillanatok alatt tudok készíteni.
  • A bőség zavarában semmihez se kezdek neki. Pedig most a JÓk közül választhatnék. MI A TÚRÓ VAN VELEM?! Készítek egy forró teát...
  • Ma ismét azzal telt a délelőttöm, hogy ffi cipős oldalakat kerestem, találtam... Meghánytam-vetettem rengeteg kérdést/választ!!! Megfogalmazódott, hogy Labkának magas a lábfeje (RÜSZT) és széles is (kaptafa). Ennek megfelelően kell kerek orrú cipőt vadászni. innen tudtam meg
  • A régóta látott, nagy, használt cipők boltja most vágott a fejembe... MIÉRT NEM JÁRTAM ÉN OTT MÉG SOHASEM?! :O NEM ÉRTEM...! 
szombat, vasárnap:

  • rémálom vasárnap 4:00 körül: homokdűnék közt bolyongás Barátommal(férjemmel) és unokámmal. Buszhoz igyekezvén Sapit egy hosszabb, de egyszerű úton elindítottuk, mi pedig egy rövidebb, de bozótos rengetegben akartunk ugyanoda -valami emberektől hemzsegő, büfés buszmegállóba- jutni. Eltájolódtunk, mint tegnap én a térképen, Finnországot keresve. nem jött össze a találkozó, kétségbeesve vádoltam magam, h miattam "veszett el" Sapi. Erre ébredtem.
  • a cipőbolt megszünt. de egy angol rongyászba benéztem, hatalmas bakancsot találtam (4 ezer ft) 

újonan 52 ezer, kedvezménnyel 36 400

  • hiába itt laknak..., még kevesebb időre kapom meg az unokámat. Az itt töltött idő kell az anyjának. 
  • A közös étkezésekkor fojtottnak érzem magamat. A modoros, magaslovas kisugárzástól köhögés fojtogat. A mai nappal elkezdem szüneteltetni...
  • ismét "magas" az érdeklődési ingerküszöb..., én nagyon kevés vagyok... Az alapok helyett magasabb célok vannak, amelyek segítséggel vagy anyai helyettesítéssel megvalósulnak. nehogy kudarc érje a kicsikét... és nehogy rutint szerezzen "dedós" dolgokban... NAGYON NEHEZEN élem ezt meg. 😓 Megtanult lefikázási hozzáállás. Hogy örülne más nekem...?!
  • olvasni, tévézni és beszélgetni fogok messengeren a barátnőmmel (habár ott is érzem a leereszkedést) (kellett nekem "leegyszerűsödnöm", hogy ne szorongjanak körülöttem...?!)









2022. január 10., hétfő

Indokolatlan...

 


...vagy sem..., de éjjel sem aludtam és most is szorongok. Labka fogpótlásának ügyében megyek megbeszélt időpontra a fogorvos városi rendelőjébe...

A gondozó/nővér azt mondta, h a gondnoknak kell nyilatkozatot tennie a kifizetésről. A gondnokkal kb 2 hónapja beszéltem és biztosítottam a költség megtérítéséről. Mégis elmulasztotta a nyilatkozatot megírni/aláírni. A tervemről tájékoztattam, de nem írt választ. Így a kezembe vettem az ügyet. A gondozó/nővért nem zavarom ezzel..., mindig lekezelő, kiégett...

Gyalog megyek. Pénzt is viszek, de nem adnám oda még, remélem elég lesz az írásbeli nyilatkozatom. Borzasztóan izgulok. A sok "ügy" kb. tönkretette a stressztűrő képességemet. Kikerülhetnénk a fogorvost és csak a fogtechnikusomhoz mehetnénk... 40 ezererért megcsinálná..., így meg 80 ezerbe fog kerülni...

Még szárítok a hajamon, meg egy pár vonással följavítom a szememet, aztán: GO!

Uram, Istenem! Légy velem!

************************

Másnap, szerda:

Velem volt. 😌😍

Hosszan, gyalogzarándoklattal, imával mentem.

Hazafelé már bringával... Rettentő hideg szél fújt.

A fogorvos kedves, érdeklődő, rugalmas módon fogadott (40-45 ezerért én is lennék ilyen) és mindent rendbe tettünk. Az itthoni utalással (85ezer) volt kis gond, szemebeszomiasszony kisegített a kalamajkából, de 

  • ma OTP-be megyek... kell egy privát, EGYÉNI TeleKód..., hogy egyéb internetes fizetéseket is tudjak művelni, ha kell! (Nemtom magam előbányászni/megalkotni...) Hamarosan minden rezsis cuccot is csoportos beszedési szlra teszek...!!!
  • Tablet-töltőt is kell vásárolnom Labkának, ellopták az övét.
  • A tervezett kókusz-kockát is meg kéne sütni 
  • esetleg a mákos-almás (szilvásat) is, mert
  • ma Sapi védőoltást kap
  • és holnap, holnapután itthon marad velem.
  • Viszont szombatra látogatást terveztünk (rohannak a napok!)
Még délre is -1  fokos az előrejelzés. Brrrrrr és jaj..., álmos is lettem... 😕😩😴, pedig most 09:31 van. Igaz, h az éjszakám darabosan telt..., kb 5X fölébredtem percekre a hét óra hossza alatt.

Nnna, elindultam nagy herce-hurcával és az OTP-ben észleltem, hogy a pénzes-kártyás bugyellárisomat itthon hagytam... Amint kitettem belőle a 80ezer kp-t, nem raktam vissza a hátizsákomba. A 80ezer elpakolására koncentráltam... tartoztam az ördögnek: délelőtt itt kb 30dkg akciós szaloncukorral élvezkedtem... 
Az úton 4-5 helyen volt pár méteres ráfagyás..., de nem estem el. Mire hazaértem szakadt a víz a mtartó alatt, a hátamom. Megfagyott az alkarom a rövidujjúkban és hülyét kaptam a le-fölugrálástól, valamint a maszk-homlokpánt-szemüveg-külső gyapjúsál ki-be lazításától/szorításától. WC... Minnyá indulok vissza... 11:34.
Pedig hej, de sokszor végiggondoltam már, hogy minden csak hiábavalóság. Elmúlik. Legnagyobb jószándéka ellenére is lyukra futhat az ember...

********************
Csüt ,pént, szo,vasárnap
  • 2 nap Sapival itthon (védőoltás után elővigyázatosságból)
  • 2 adag süti a szobatársaknak is
  • előkészített küldemény rendbe tétele, végső csomagolás
  • vejem nem akarta a nátháját átadni..., így a szombat módosult: Adél vitte unokámat fodrászhoz, szülinapi ünnepre. Utána én és A együtt a pszich.intézetbe, engem haza, tovább Sapiért
  • szombat d.u.-ra elég is volt a hétből, de sz@r éjszakám lett
  • barátnőmmel dumcsi: alvásproblémák nála is, elaludt a kádban
  • vasárnap telefon Húgommal: mennek síelni Fr.o.-ba, + 2 srácot visznek..., egyik az imádott büdöslábú vállalt fiuk, + a pénzes-zsák unokatesóék. A húgom hívott, de a második mondata az volt, h csak 20 perc..., vendégeket várnak. Az alkoholista mély-nagytorkú barátnőjééket. Ezek fejbekólintottak. jobb lett volna nem tudni ezekről.
  • Labkáék kicsit később értek vissza a templomból. Egy Ibolya nővér biztosította őket, h az ebédjüket elteszik... Elfelejtette... Egy sz@rosszájú rozi gondozó gúnyosan ordítozott velük, hogy fohászkodjanak ebédért... Nem is kapták meg a levesüket...😭😭😭😭😭😭 Aljas, görény világ!!!!!!!!!
Itt a vége, fussunk el véle!


2022. január 7., péntek

2022. év megkezdődött "immár"

 





Unokám első hete az iskolában betegsége nélkül telt el.
Labka továbbra is derűs. Jól jött neki az a plussz 10-15 ezer ft... Vagy motiválódott a célhoz..., délután is kijárt dolgozni. Békés, elröppenős az a két óra - ezt mondta.
Fogászatában nem intézkedett a gondnok (pedig megállapodtunk 1-1,5 hónapja!)..., a mai nappal elkezdtem én kapcsolatba lépni a fogorvossal.
Farsangra készülnek..., előadó akar lenni, de túl nagygondolatú dalok jutottak eszébe. Tegnap azt is keresgettem én is, meg a hideg/melegvíz-mérős bonyodalmakat is kezdtem gubancolni... A mai nappal lezárom ebbéli becsavarodásomat, remélem nagyobbak nem jönnek, mert NEM TUDOK megbírkózni velük...
Ezt a dalt javasoltam:


Megörült neki. Előtte az énekes fickót "átböngésztem" tetőtől talpig.😌 És el is képedtem azon, hogy "azóta" 40 év telt el... A GYES utáni első kimozdulásunk -a Tiszti Klubba- felelevenedett...😥 Az énekest sem kímélte az idő... Sok előadásban megnéztem, táncosokat is találtam, az egyszerű magyar szöveget is elküldtem, meg egy idestimmelő klippet is...-> 
 









2022. január 3., hétfő

Visszatekintés

 ...az ünnepekre:

  • Valóban áldott Karácsonyunk volt. Heten jöttünk össze Karácsony másnapján: Adél, Labka, Unokám, Húgom, sógorom és az ő fiuk, Lalus. + én, aki megálmodtam... Istennek legyen hála!💖💝
  • a mostoha idő ellenére -kicsit később, mint ahogy megbeszéltük-, Labkát magukkal hozva, 70km/órás "sebességgel" délre megérkeztek. 19:30 körül indultak vissza és sikeresen haza jutottak.
  • Sokat beszélgettünk mindenféléről, mozogtunk a lakásban más-más kiscsoportokat alkotva is. Eü, kapcsolatok, politika, malom-játék, kaja kívánságok szerint - csereberéléssel, csomagolással.
  • E nap óta -vagy a csökkentett gyszeradag miatt, vagy a renoválás miatt ismét agyonra zsúfoltság...miatt/ellenére - Labka nyugodtabb, talán még boldogabb is! 
  • maradékok gazdaságos fogyasztása folyamatban...
rövid távú, apró tervek:
  • könyvtár
  • pár adag "helytelen" holmi bestokizása a kiagyalt új helyszínekre
  • olvasás, olvasás, olvasás, séta