Vendég, vendég hátán. Őszi szünet megelőlegezve is, rokonlátogatás ittalvással, halottaknapi koszorúkkal lemaradva, étlapösszeállítás még tervben sem - és az egész lakás szalad. A napokkal ezelőtti visszadobozolásról nem is beszélve... Beszerző körutak ezerrel (ha-ha-ha, mint a reumás csiga), lábam térdig járva.
Leginkább gondtalanul heverésznék.
Persze én legyek rugalmas, spontán, kedves és szivélyes...
Már beletörődtem, hogy nem tartjuk a meleg, családias, mindennap értekező kapcsolatot, hiszen MÁS-MÁS család vagyunk...😮😧😩 Beindítottam nagy nehezen a varrodámat: a lehető legtöbb dobozt elővettem, s mivel már rééég nincs kategorizálva, a legpraktikusabbnak tartottam, ha mind kiterítve, átláthatóan nyitva van amerre a szem ellát. Innen szedegetem elő a továbbadóst, az átalakítandót, a kidobóst, a mosásravárót stb stb. A legutóbbi vendégségen is becsuktam a kisszobaajtókat és másnap ott folytattam, ahol abbahagytam.
Így is nézett ki, hogy ez nagyszerű, hiszen ittalvásokról főként nem lesz szó sem. Nnna, ma a lesózott káposzták üvegbe rakosgatásán kívül még textil-birkózás is vár rám. Este előtt érkeznek és NEM JÓ, ha én utazom ki holnap hajnalban... Tehát holnap du a koszorúshoz, édesítőszereshez sem jutok el.
Kurva jó, hogy váratlanul is rángatható vagyok - amikor neki kell. Az én vágyódásaim levoltak sz@rva, fikázva, kezelve. Már a régen betervezett közös tevékenységektől is egész jól elbúcsúztam...- már el is szállt fölöttük az idő. Nem kaptam meg. Nincs más, csak magam. Meg az időnkénti felületes vagy ritkán mély ezzel-azzal találkozások, beszélgetések. Amelyek nem oszlopos támaszaim.
Igyekszem nem agyvérzést kapni. Sőt, örömmel várni őket. Remélem össze tudom szedni magamat és a lakást addigra.
Ui.: hááát elég banyás hangulatom volt itt...
