2020. december 31., csütörtök

Gyurka

 Szilveszter délutánján felhívott a Húgom, hogy "ne érezzem magam egyedül"... De csak egy kis időre, mert jaj jaj, sül a kalács (ugye nekik mindig dolguk van), 10 perc múlva ki kell vennie.

Nagyon jó is volt ez, mert fölhúzott úgy, hogy szerencsére erre hivatkozva még időben, kedvesen el tudtam búcsúzni tőle.

Annyira futotta -ami érdekelt is-, hogy vázolja a nagy szünet utáni találkozásukat a férje lányáékkal. Nnna, aközben "jelentkezett" be Gyurka és jelent meg náluk hívás nélkül... Immár a kis családjával. A lilustündi repült felé..., hiszen JÓL ISMERIK EGYMÁST... Ez volt ám az első fagyott mosoly, aztán a cumi visszaadás... Merthogy a lilustündi egy áááááálomtünemény...

Ekkorra már bennem is megállt a verő, s igen örültem, hogy lezárhattuk a beszélgetést. Sajnos az következett volna, hogy rákérdezek: büdös-e még Gyurka szája, lába...

Felszínes társaság-verbuválás ez, hogy érezzék a rajongást. Lehet, hogy nem is fog kibújni a szög a zsákból... Kis dörgölőzéssel még sok előnyhöz juthat a fogadott család...

ÜBERCIKI: Húgom végtelen bűbáj-szivélyből karácsonyi üdvözlőlapokat küldött szerte-szét... - közpénzes munkahelyi postázással... Labka szoc.ügyintézői mit gondolhattak...?! Meg is mondom neki -mivel ő nem érzi ennek durva fonákságát-, hogy szokjon le erről. Legalábbis az irányunkba.



2020. december 8., kedd

Fennakadásaim, bénulásaim mára

 A mai napra csak kicsiket terveztem, de még azokba is belebénultam...

  • Penny/Spár-vásárlás - még csak-csak leküzdöttem. A nagy 25%-os baromkodásokban azért lett sikerélményem: tejszínhab spray + csokis Macikávé meglepinek. (Igaz, h csütörtöktől amúgy is akciós lesz a hab...) Borsó -végre akciósan! De csüt.-től még akciósabb. 😣 nnna, de kis illúzió, hogy jó vásárt csináltam...
  • vettem szigetelő-szalagot (olcsóbb, mint a ragtapasz), meg széles celluxot (mindjárt itt az újabb csomag készítésének ideje). Meg vettem neki 0,5 l-es füles műa. poharat - olyan most divatos "latte"-s, haboskávés formájút. 
  • Havi-bérlet... Lehet, h nem használom ki, ablakon kidobott pénz.
  • Talpbetétért elutaztam - kb ez jól sikerült...
  • A hámlasztózoknira is fogcsikorgatva kiadtam pénzt, aztán találtam rá az internetes véleményekre - sz@r az egész. Mihelyt begyógyul a hasadás, majd megtapasztalom én is.
  • Tegnap levelet írtam: 

Tisztelt Intézetvezető! 
A ... Otthon NEM POZITÍV covid-tesztes lakói -az izolációs részleg kialakítása miatt összezsúfoltan- zárt ajtók mögé kényszerültek.
Kérem, szíveskedjen tájékoztatni arról, hogy mely új rendelet alapján jött létre ez a döntés.
Az alábbi linken található szabály szerint:
"Az intézmény kertjében, udvarán történő tartózkodás nem jelenti az intézmény elhagyását. Ezért a kertben, udvaron történő tartózkodás korlátozása nem indokolt."
forrás: TASZ

Mint közeli hozzátartozó bízom abban, hogy az alábbi helyzet nem történhet meg:
Szél Bernadett

Még egészséges embernek is nagy nehézség elviselni a családi kapcsolat hiányát, mint azt a következő cikk is nyomatékosítja:
MÉRCE/ Blaskó Zsófia

Amennyiben skype-os, wifi-s kapcsolattartásra lehetőség nyílik, arról is kérem tájékoztatását.
Válaszát várva jó egészséget, eredményes munkát kívánok: XYZ

A VÁLASZ: nem tudom idemásolni, de a lényeg: egyeztetve van a járványügyi hatósággal...

  • Ma telefonon próbálkoztam: A szoc. ügyint-nél 2X csak kicsengett. A mentálhigiénés másodjára vette föl, az osztályos nővérhez irányított, mert most nem a helyén van... Az oszt.nőv "gyógyszerel"... - rövidre is zártam, elnézést kérve a zavarásért és letettem... A főnővér tájékoztatott: heti 1X lista alapján viszi a büfés a megrendelt cuccot, valamint minden nap szervezetten mennek kis csoportokban a levegőre. Labka mit sem tud erről..., alszik egész nap... Ja és mondtam a főnővnek, hogy nehezen tudok vele beszélni, kába... és ödémás a szeme. "Ezt honnan tudja?" "Messengeren szoktunk beszélni, látom..."       Nnna, mindezzel lehet, hogy adtam a szarnak egy pofont..., többet ártottam, mint használtam. KÖZÉPKOR LETT ITT!!! NINCS CIVILIZÁCIÓ...
  • Adélék holnap v holnapután jönnek látogatóba.
  • Szembeszomszasszony 1db tojásért jött... megint, romlott volt a fasírtbavalója... Az ajtóban beszélgettünk. Elég megviseltnek látszott. Sztem ő is -meg én is- csavarodunk...
  • Várom a klumpámat, elhozza a szept.-i mhelyről Ági.
  • Húgomat fel kéne hívni, letelt 2 hét, kedd van.
  • És letelt a mai nap is...
  • Labkával is szeretnék beszélni... szépen, értelmesen..., de már előre mélyen lehangol a gondolat is. Nem tudom vele megértetni a jelenleg egyetlen megoldási lehetőségét...😭 





2020. december 5., szombat

ZÁRVA

 Adél a megváltozott munkarendben dolgozik a covid-osztályon. Fölborult a bioritmusa, nem alszik normálisan. A teljes szabadnapjára hívott hozzájuk, de nem vállaltam - ki főzne nekem egy teát is, ha megbetegednék? Féltem ezt a semmirevaló életemet. Vagy inkább a szenvedéstől félek. lehet, hogy megharagudott rám titkon... Habár máskor is csak többnaponta beszélünk...

Sapi jár az oviba.

Labkáék szintjét lezárták, 10 nap karanténban lesznek, mert 4 v. 5 pozitív-tesztes lakótársa lett. Ők az izolációs részlegbe kerültek. Nagyon-nagyon sajnálom őket. A betegeket is, de a kényszer-összezártakat is. A fejem megint belefájdult. Ödémás a szeme. Unalom felsőfokon... Hiába emlékeztetem magamat arra, hogy tehetett volna magáért míg itthon volt... Nem kéne ott lennie! De aztán kell, hogy újra meg újra meggyőzzem magamat, hogy felelevenítsem a halmozódó bajokat - amig itthon volt.

Tegnap úgy éreztem, hogy mellénk állt az Isten. Lehetetlen, hogy véletlenül bukjanak a politika sakktáblájáról. Nem erőszakkal, nem átlátszó cselekkel..., hanem a saját bűneik következményei miatt. 

Hálát adok a világ fordulatáért (Biden), bízom a JÓ tovagyűrűzésében! "Telve a reménnyel" nézek a jövő elé.

Mildinek szóltam, h habár a talpam bőrkeményedései rendeződnek, a hétfői gyaloglás megint elmarad, bálabontásra mennem kell!!! Igaz, h pár hete megállapodtam magamban, hogy Labka majd szerez magának ruhákat-cipőket, mindhiába vittem neki minden figyelmemmel ráfókuszálva... - elvesztek, elkallódtak, fene tudja mivé lettek... Most belém szúrt a fájdalom és nem hagyhatom magára a sz@rrá lett cipői miatt, a pótlólagosan kapott Michelin-pufi-kabáttal, az 1 db kapucnis-kengurú felső holmikkal. Senki más nem figyel rá a családból. Ez hihetetlen, borzasztó. És engem ez rendesen keményít... velük szemben. Milyes fos-ságot hozott ez az élet?!?!?!