Tegnap reggel kezdődött nálam: gyomorgörcs, hasmenés, hidegrázás, bugyolka, Apranax, hideg kezemre bőrkesztyű, nyakamra-torkomra sok rétegű, vékony sál, ágynyugalom. Ma folytatódik, de a tegnapelőtt begyúrt linzertésztát most már ki kell sütni, meg kell töltögetni, jönnek a köszöntőim.😎
Tegnap beszéltem Táncosévivel: meglepően kinyílt, nem jutottam szóhoz, annyira mondta.😄 Jó volt, kért, hogy "beszéljünk" máskor is! Kis erőt adott ahhoz, hogy figyeljünk magunkra. Őt körbehemzsegi a pénzkérő család... Vonalat húzott. Igen. Az az ő életük. Csak én is sokszor csapdába esem és a vergődést magamnak okozom...
A kenyérsütést közben kissé eltoltam, nem programoztam az alsó-felső sütésre. Terveztem, hogy adok kóstolót, de a kissé sültebb, kemény héja miatt ez elmarad.
Lányom és unokám közösen mondtak köszöntőt, csokikat és aranyos, barkácsolt tulipánokat, kakaóscsigát hoztak. Szélvédett helyre mentünk, de így is hideg lett a keze Sapinak, úgyhogy hamar elköszöntek.
Labka üzenetben köszöntött - ugyanazzal a verssel, amit Adélék mondtak. Teljesen pontosan írta..., de délután már az "apai örökséggel" jött, meg az agykontrollos fikázással, meg a garzonos agymenéssel...
Uram, te ismered szívem fájdalmát, a csalódás tüskéit, amik megsebeztek. Segíts, hogy bízzam Benned ahelyett, hogy felőrlődnék bánatomban! ÁMEN - Nyugdíjas életem
Címkék
Adél
(56)
Advent
(3)
alapanyag
(7)
AMIGÓ
(1)
Barátnőm
(13)
beszélgetés
(7)
beszerzés
(14)
beteg
(4)
biblia
(7)
blogírás tanulása
(12)
blogok
(17)
csend
(4)
csomag
(2)
együttlakás
(2)
élet
(28)
életmód
(16)
elmélkedésem
(27)
első lépések
(10)
elszomorító
(28)
érv-gyűjtemény
(4)
étel
(7)
felmérés
(3)
felújítás
(26)
festés
(5)
FOTÓK
(5)
fölemelő
(9)
gyerek
(2)
hajléktalanság
(2)
havi kiadás
(2)
hobbi
(11)
Húgom
(20)
idézet
(7)
idő
(2)
időtöltés
(7)
ifjúság
(2)
igekép
(11)
ima
(31)
internet
(4)
iskola
(2)
Isten-tapasztalat
(26)
Istennek legyen hála
(39)
javítás
(6)
jó írás
(1)
jövedelem
(3)
jövő hét
(4)
keresztény
(17)
kezdés
(9)
konyha
(17)
költség
(5)
KÖNYVTÁR
(7)
Labka
(54)
lakás
(40)
lakberendezés
(11)
látogatás
(4)
lelkiség
(5)
mama
(1)
mester
(12)
módosítás
(6)
MOZGÁS
(7)
munkaóra
(6)
nyugállomány
(9)
óvoda
(3)
ötletbörze
(8)
padló
(3)
paleo
(1)
párkapcsolat
(1)
praktika
(6)
pszich
(36)
reform
(5)
rémálom
(2)
remény
(3)
rendezés
(19)
SEGÍTŐ ELŐADÁSOK
(5)
sors
(4)
sorstárs
(19)
szeretet
(2)
találkozás
(1)
terv
(11)
törlés
(1)
új élet
(7)
újratervezés
(8)
Unokám
(44)
utazás
(3)
ügyintézés
(18)
ünnep
(7)
ütemterv
(6)
városom
(6)
vers
(4)
videók
(1)
villszer
(7)
weboldalak
(16)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése