Belenéztem -előre pörgetősen- a városi tv adventi vásáros magazin műsorába.
Nem tudom, hogy miért nem néztem eddig az adásait...
Fülig ért a szám, azon kaptam magam.
A vendégszereplő országosan jól ismert, kedves, idősebb színésznő a munkája után a családi és helyi karácsonyi készülődéséről beszélt magávalragadóan. Csodálatos a város, gyönyörű! Pályája során sokszor volt itt, nagyon szuper visszaemlékezni és jelen lenni is!
A központi kavalkádból több részen szólított meg embereket a riporter, madártávlatból készített kisfilmet mutattak meg, szépséges épületfestést, studióbeszélgetés volt (nekem) különleges helyi témákkal...
Kedvem is kerekedett idetartozni..., "beolvadni"...
Aztán visszatértem a rideg valóságba...
Igaz, hogy meleg és nyugalmas az otthonom, lassan helyére is kerül minden...
De a lórúgás-érzés igen felelevenedett bennem. Ennyire gellert kapni hogyan lehetséges?! Nem hittem volna, hogy velünk megtörténhet... 😭
Már több, mint 17 éve elhagytuk a szülőfalumat a jobb jövő reményében. Ki tudja már, hogyan alakult volna, ha maradunk... (Ha még mindig a házban laknék, az fix, hogy félnék.)
Az elképzelt álom mindenesetre kibicsaklott... Ám lehet, hogy ez a kibicsaklott helyzet nagyságrenddel jobb, mintha maradtunk volna. (Így vígasztalom magamat.)
A csillogó, díszes kivilágítású, illatos, mozgalmas 4 hétben nem tudom a családommal együtt örömben, boldogságban meglátogatni a számunkra rendezett ünnepi mesevilágot. Nem tudunk együtt emelkedett, szívdobogtató élményeket -még szösszeneteket sem- átélni... Egész életemben arra vezettem a gyerekeimet is, hogy ragadják meg a rácsodálkozás pillanatait, hogy értékeljék a visszahozhatatlan pillanatok varázsát - ezekből épül föl az életünk.
Ezernyi lehetőség kínálkozik! És mi külön-külön visszük a napjainkat - a hétköznapi rutinokkal, nagyjából be-bekeseredve.
Akkora akadályok tornyosulnak előttünk, ami lehetetlenné teszi az együvétartozásunk örömeit...
Ezért is nem nézem a városi tv-t, most ráéreztem. Újabb hasadásokat ejtene a szívemen újra meg újra a fölismerés: nem lehetünk részesei az örömnek... 😭
Biztos van, aki fintorogva-fejcsóválva tudná osztani az észt, hogy de hiszen csak egyszer élünk, nem szabad hagyni, hogy az élet csak elmenjen mellettünk!
De van, amikor minden igyekezet, erő, verejték, lélekszakadás hiábavaló...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése